Igen-igen... Azt hiszem csütörtök este kivégeztem a szervezetemet. Hálás köszönet Mr. Panyolai Elixírnek...

"Tartsak mértéket!" - folyton ezt hallgatom jót akaróimtól, . "De hogyan?"-mondanám, ha ezzel nem sérteném saját önbecsülésemet, ehelyett a válaszom mindig a "Persze-persze".

Csütörtök este: 13 fős vendéglátós rendezvény. Ételsor: nem tudom. Italszponzor: Panyolai Pálinkaház, illetve még volt Kékfrankos Rozé illetve Tokaji Furmint. Ár: 2300.-

Emlékeim nem nagyon vannak az estéről. Amit tudok, az az, hogy én a Ribizli Elixírből ittam (közbe egy pohár rozé, illetve egy furmint), senki más, így egy egész üveget elpusztítottam. Elixír hiányában jött a Fürtös meggy és a Szatmári szilva, majd a rendezvény befejeztével gondoltuk megisszuk a maradékot is, ha már küldött 10 üveggel a Panyolai. Fogyott még alma, szilva, körte, és tudja a májam még mi...

Mire minden elfogyott este 8 lett... Irány az Egri borozó, hogy rátegyünk. Akkor már szerintem tudhattam, hogy nekem aznap estére nem kell több. Nem is kellett, emlékeim meg egyáltalán nincsenek a Nyugatihoz közel lévő helyről. Egyetlen emlékem, hogy hajnali egy körül hazaértem, egy fokkal jobb állapotban, térdtől lefelé összehányt nadrágban. Nice...

Amit tanítottak a kezdő alkoholisták:

Egri borozó + [Én*(Közel két üveg panyolai = 1 liter???)] = Asztalon fekvés * Közben az asztal alá hányás

Mit ne mondjak, jó kis képlet... Ha nagyon bele akarnék kötni az egyenletbe, mindkét oldalból levonhatnám a nadrágszáram, meg egy doboz cigit, amit nagy valószínűséggel a borozóban hagytam, vagy hazafelé hagytam el.

Egyre mélyebbre vájja magát bennem az a furcsa tompaság, és egyre erősebben érzem. Ez vajon szintén az elvonási tünetek egyik megnyilvánulása, vagy csak egy magam által jól látható pecsét, amely azt jelzi: alkoholista vagyok...

("Ezt a táblát csütörtökön se vettem észre" - panaszkodott másnap a nadrágszáram...)