...a városban nálunk nincs sehol...

Ezt énekeltem hazafelé gyaloglás közben. Először magamban, a végén már hangosan...

 Azt hiszem ezek után nem kell mondanom, hogy nem mentem be 18.00-ra a szemináriumomra.

Nemrég értem haza, és nem bírtam ki, hogy ne írjak egy gyorsjelentést az állapotomról. A buszon még nagyon szét voltam esve, most már nem vagyok részeg, viszont kezdem feldolgozni, hogy ma két korsó sörtől sikerült beállnom. És azért valljuk be, még most is jól vagyok.

Kiváncsi vagyok mikor löki ki a szervezetem az elhaló szerveimet. Na de ne túlozzunk, azért annyira még valószínűleg nem kritikus a helyzet. Mindenesetre már a pénteki buli után olyan szarul éreztem magam a bőrömben, és ez az érzés még mára sem múlt el teljesen. Holnap délutánig aludni fogok, és ha akkor is ez a tompaság fogja áthatni az egész testemet, akkor lehet, hogy a Káplárban is vissza fogom fogni magam, ha ez egyáltalán lehetséges.

Persze megvannak a módszereim: itthon hagyom a pénzem és a bankkártyám, és csak 1500-2000 Ft-ot viszek magammal. Más kérdés, hogy vannak még behajtatlan tartozásaim, de az sem áll tőlem távol, hogy kölcsön kérjek valakitől. Főképp, ha tudom, hogy van még otthon is, meg a bankban is pénzem. Ezeket a tartozásokat másnapra meg lehet adni, és ha egyszer eleget iszom, akkor már nem érdekel az otthon hagyott pénz, csak ihassak még... Ezeket a kölcsönöket persze utólag mindig megbánom, de hát valamit valamiért.